Múlt szerdán visszamentem a szegedi kezelőorvosomhoz. Azzal az elhatározott szándékkal mentem, hogy műttetni nem engedem magam egyelőre, helyette gyógytornát szeretnék. Magánúton is elmehetnék gyógytornára, de meg kell, hogy mondjam, egyre nehezebben tudom finanszírozni ezt az orvososdit, egy vagyonba kerül, és akkor még nem is beszéltem a különféle táp kiegek áráról, amiket szedek.

Sokat gondolkoztam azon, hogy itt a blogon nyilvánosan kiírjam-e a kezelőorvosom nevét, és még most sem zártam le ezt a kérdést magamban. Egyrészt nem szeretném, ha bárki hitelrontással vádolna. Viszont azért indítottam ezt a blogot, hogy másoknak segítsek elkerülni azokat a csapdákat, amikbe én a térdem kezeltetése kapcsán gyanútlanul belesétáltam. Egy nagyon elismert szegedi térdspecialistáról van szó, akit mindenkinek ajánlanak, nem csak helyi szinten, de országosan is. Ha ide kiírnám a monogramját, abból mindenki tudhatná, kiről van szó, de lehet, hogy ennyi is elég.

Nem mondom én, hogy hibázott. De határozottan úgy érzem, hogy le kellett volna beszélnie arról, hogy másodjára is megműttessem vele magam. Az első műtétből még egész jól helyre tudtam jönni (valószínűleg csak idő kellett volna a további javuláshoz), a második után, úgy érzem, minden elindult megállíthatatlanul a lejtőn. Ebből a műtétből már képtelen volt a térdem helyrejönni.

Talán csak arról van szó, hogy mint sebész, túlságosan bízik a késében. Azóta hallottam másokat is panaszkodni rá. Meg olyat is hallottam, hogy a műtéteket már nem is ő maga csinálja, hanem gyakornokra bízza. Az biztos, hogy futószalagon műt térdeket. Ennek következtében már csak a nagy számok törvénye alapján is előbb-utóbb hibát fog elkövetni.

Vagy egyszerűen én vagyok az a szerencsétlen 1%, akinél összejött a komplikáció.

Nehezen tudom objektíven megítélni ezt az orvost. Az első műtétnél elfogadott pénzt, a másodiknál már visszautasította. Ez emberileg szimpatikus gesztus volt tőle.

Azért is nehezen tudom megítélni, mert mint pasi, nagyon bejön. (Tudom, tudom, nem a lábam között kéne gondolkoznom. De hát, micsináljunk, ez van.)

Na, összevissza hadoválok, de a lényeget még mindig nem kezdtem el mondani.

Kicsit aggódtam ettől a vizittől, mert az volt az érzésem, hogy a doki le akar majd rázni, merthogy nem vagyok „sikeres” eset. Ehhez képest meglepően készségesen fogadott. (Sztem őt is frusztrálja, hogy nem sikerült helyre raknia a térdem).

Hát ő ismét műtétet ajánlott, artroszkópiát. Azt mondta, szerinte javítana a helyzeten, ha lesimítaná a feltöredezett porcot. Talán olvasott a gondolataimban, mert azt is hozzátette, hogy rontani mindenesetre nem rontana a dolgon. Van ráció abban, amit mond, mert rettentően recseg-ropog a térdem. Valahányszor felállok, mások számára is hallhatóan roppan egyet. Ez nem fájdalmas, de amikor sokat ropog, azért megérzem. Plusz nem hiszem, hogy a recsegés ártalmatlan dolog lenne. Viszont a második műtétből sem tudott magához térni.

Mondtam, hogy műtétet most nem (nem ilyen módon szeretnék a doktor úr alá kerülni, he-he), írjon ki inkább gyógytornát, amit meg is tett.

A kopásról is kérdeztem. Az az érdekes, hogy őszerinte nincs súlyos kopás a térdemben (természetesen nem mondtam el neki, hogy elmentem egy másik orvoshoz). Aláírta, hogy van kopás, de szerinte nem erős, és szerinte nem ez okozza a fájdalmat.

Úgyhogy most két orvosi vélemény áll egymással szemben. Inkább a szegedi dokinak hinnék szívem szerint.

Aznap este megint kaptam egy injekciót a térdembe(nem ugyanettől a dokitól). Ez a doki kollagénnel (Gunával) szurkál. Két napig pokolian fájt a térdem a szúrás után, de most már jobb. Most a gyógytornász projektre kell koncentrálnom, aztán majd meglátjuk.