Fogok én még futni

Fogok én még futni

Hát nem tudom, hogy fogok-e én még futni…

2015. július 24. - Gabócz

Úgy érzem, eljött az idő, hogy egészen őszinte legyek magamhoz. És az igazság az, hogy egyre kevésbé tűnik valószínűnek, hogy visszatérhessek a futáshoz.

Hihetetlennek tűnik számomra, hogy egyetlen kisebb baleset ilyen megállíthatatlan lavinát indítson el egy ember életében, pláne most, amikor már annyi mindenre képesek az orvosok, de mégis ez a helyzet.

Az elmúlt időszakban ketten is mondták nekem, hogy a térd egy rendkívül bonyolult ízület, és az a legjobb, ha nem nyúlnak hozzá. Nagyon hálás vagyok az ilyen utólagos okosságokért, amelyek az égvilágon semmit nem segítenek rajtam. Most már hiába agyalok azon, hogy mi lett volna, ha nem műttetem meg a térdem, teljesen felesleges ezzel tölteni az időmet, inkább a jelenlegi helyzetből kell kihozni a lehető legtöbbet.

A jelen helyzet pedig szar. Kurva szar.

A jobb (nem operált) térdemben degeneratív szakadás van a medialis meniscus hátsó szarván (ott, ahol a balban is volt). A porc nem vált le (még), csak el van szakadva. A „degeneratív” azt jelenti, hogy nem hirtelen trauma eredménye, hanem a használaté, magyarul „anyagfáradás”. Nem tudom kiverni a fejemből, hogy ez annak az eredménye, hogy az elmúlt lassan két évben gyakorlatilag a jobb lábamon jártam, a balt csak sétapálcának használtam mellé.

Mást nem ír le az MR, így nem tudom, mennyire fogytak el a porcaim. Azt gondolom, ha a koromnak megfelelőtől eltérő mértékű kopás lenne a térdemben, akkor arról csak említést tenne az MR lelet, nem?

Azt sem tudom, hogy ez a lelet mennyiben magyarázza a tüneteimet (a szegedi dokimhoz augusztusra kaptam csak időpontot). A térdem fáj a belső oldalon, ez eddig oké, most már tudom, hogy van ott egy porcszakadás, de mitől fáj kívül és hátul is? És miért vannak jó és rossz napjaim?

Akárhogy is nézem, a fájdalomnak ez a periodikus hullámzása inkább a porckopásra (arthrózisra) jellemző. Ha ez arthrózis, az nagyon rossz hír, mert az egy lassú vagy gyors, de visszafordíthatatlan degeneratív folyamat, aminek térdprotézis a vége (ha nem halok meg előbb).

De ha jelentős porckopás lenne a térdemben, azt leírná az MR, nem? Emellett a szegedi kezelőorvosom is azt mondta, hogy (legalábbis a bal térdemben), nincs egyelőre beavatkozásra okot adó mértékű porckopás.

Ez a bizonytalanság nagyon rossz, mert nem tudom, mi az oka a tüneteimnek, és így azt sem tudom, mit tehetnék ellenük.

Annyit tudok, hogy hacsak nem feltétlenül szükséges, a jobbot nem akarom megműttetni. Még az hiányzik, hogy az is ugyanolyan szar legyen, mint a bal. Több helyen olvastam, hogy vannak orvosok, akik szerint a porcot, még ha szakadt is (ez alól persze kivétel az az eset, amikor a porcdarab leválik és beakad az ízületi résbe), jobb a helyén hagyni, mert a szakadt porc még mindig jobb ütéscsillapító, mint a semmilyen porc.

Ezeket majd meg akarom beszélni a kezelőorvosommal augusztusban.

Most gyógytornázom minden nap, a gyógytornászommal kipróbáltuk a tape-ezést, ami nagyon sokat segített, de sajnos pár nap alatt leválik.

Fájdalomcsillapítót nem szedek, csak időnként, ha már nem tudom elviselni.

A gyógytorna (vagy valami) egyébként annyit legalább segített, hogy ülés közben már nem fáj annyira a térdem, így tudok hosszabb időt ülni, tudok a munkámra koncentrálni. (Eddig az volt, hogy egy-két óra múlva már annyira sajgott, hogy semmi másra nem tudtam gondolni.)

Új tápkieget is szedek: a Forever Livingnek a Forever Freedom nevű készítményét. Ebben aloe vera kivonat, glükózamin-szulfát, kondroitin-szulfát és metil-szulfonil-metán van, és csilliárd forintba kerül (tesómtól kaptam).

A legrosszabb, hogy gyógytornán és úszáson (amit rühellek) kívül semmit nem tudok csinálni, mert mindentől fáj a térdem, a sétától, a kerékpározástól, a konditermi erősítéstől is. Ráadásul kívülről teljesen egészségesnek tűnök, így senki nem hiszi el nekem, hogy ez nekem mennyire szar. Csak azon csodálkoznak, hogy miért vagyok még a szokásosnál is kiállhatatlanabb mostanában. :S

Újradefiniálni önmagam

Ez most egy rossz hangulatú bejegyzés lesz, mert egyrészt pocsék hangulatban vagyok (iszonyatosan fáj a térdem, ez a hideg nyálkás időjárás egy kínzás… fel is írtam magamnak, hogy ha majd a gyerek elég nagy lesz, költözzek el vmi melegebb éghajlatú országba).

Másrészt már egy ideje le akarom írni, hogy milyen változásokat okozott az életemben az, hogy nem tudok futni.

Ez szánandó nyavalygásnak tűnhet annak, aki nem űz semmilyen sportot olyan szinten, hogy az az élete egy jelentős részét elfoglalja. Arra gondolok, hogy az emberek nagy része egyetlen kilométert sem fut életében az iskolai kötelező Cooper-teszten kívül, mégis egész jól elvan. Azt kívánom, bár én is közéjük tartoznék, mert akkor most nem kellene keresztülmennem ezen az agónián.

Ezt nem lehet összefoglalni azzal, hogy „kurvára hiányzik a futás”.

Azt hiszem, azzal kezdem, hogy leírom, mekkora szerepe volt az életemben a futásnak.

19 éves korom óta futottam, eleinte több-kevesebb rendszerességgel, 27 éves koromtól már rendszeresen, hosszabb távokat 2009-től. Az első félmaratonomat 2010-ben futottam, az első (és sajnos eddig utolsó) maratonomat 2012-ben.

Ez nem egy ultrafutó teljesítménye, jól tudom, és nem voltam gyors vagy jó futó sem, de nekem elhihetitek, a futás fontos része volt az életemnek.

2013-ban, amikor lesérültem, épp a második maratonomra készültem. 50-80 km-t futottam hetente, havonta pedig bőven 300 felett. Minden második hétvégén valamilyen futóversenyre vagy futós eseményre mentem. Szabadidőm nem nagyon volt emellett, de nem is hiányzott. Időközben belenőttem egy szegedi futós közösségbe is, a társasági életem jelentős hányadát velük éltem ki. Élveztem ezt az életet, azt, hogy fitt vagyok és erős.

Ennek a közepébe rondított bele a sérülés 2013. szept. 9-én, pont két nappal a születésnapom előtt. (A sérülés nem állt összefüggésben a futással, és az én hibámból történt.)

Ezzel mindaz, amit fenn leírtam, egy csapásra véget ért. A hangsúly az „egy csapásra”-n van. Nem az történt ugyanis, hogy vissza kellett vennem a futásból (mondjuk, havi 300 km helyett csak 100-at futni), hanem egyáltalán semmit nem tudtam többé futni. Vége lett a mindennapos edzéseknek, a futós tervek mehettek a kukába, újra napirendre került a fogyókúra kérdése (amíg futottam, nem nagyon kellett néznem, mit és mennyit eszek), a futós eseményeket mostantól csak képen nézhettem, és azt sem nehéz kitalálni, hogy hová lettek a futós barátok…

Szokták azt mondani, hogy a sport függőséget okoz, nos, nekem kezdetben valóságos fizikai elvonási tüneteim voltak: nem tudtam aludni, állandóan pattanásig voltak feszülve az idegeim, fájt a fejem, sajogtak az izmaim.

A futás elhagyása iszonyatos űrt hagyott hátra az életemben. Mivel a futás olyan jelentős szerepet töltött be az életemben, logikus volt, hogy futóként határozzam meg magam (ahogyan más anyaként, ügyvédként vagy pénztárosként definiálja önmagát). Most úgy éreztem, a személyiségemnek egy hatalmas darabját vágták ki belőlem. Komoly válságba kerültem, és nem egyszer csak az tartott vissza attól, hogy dobjak egy hátast valami magas épületről, hogy ha nem sikerül, akkor még szánalmasabb kripli leszek, mint amilyen most vagyok.

Eddig futó voltam. Mostantól mi vagyok?

Nem tudom a választ.

Talán egyszer majd sikerül „bringásként” vagy „úszóként” gondolnom magamra, de egyelőre ennek nem látom nagy esélyét.

Sajnálom, hogy ez a poszt ilyen komorra sikeredett. Ígérem, a következők már vidámabbak lesznek, lesz sok-sok buli, haverok, fanta, szex a műtőasztalon és melegpornó is bőven.

Bréking!

Ez a  boswellia (vagy a másik 15 táp kieg közül vmelyik, esetleg az összes együtt...) nagyon ütős cucc! Az elmúlt szűk egy hétben sokkal kevésbé fájt a térdem.

Sajnos ez nem jelenti azt, hogy, mondjuk, a jövő héttől elkezdhetek futni. Sőt, igazából most, hogy nem fáj a jobb térdem, most érzem csak igazán, hogy milyen szar állapotban van a bal. Szerintem valami belső, strukturális baja van, amit nincs az a gyógytorna vagy táp kieg, ami rendbe tudna hozni. 

Olyan érzés,mintha vmi törött dolgon próbálnék járni (persze nem annyira fájdalmas), vagy mint amikor az ember megráz egy megállt órát, és csörög benne valami

Azt gondolom, hogy ezt csak egy újabb műtéttel lehet helyrehozni. Csak az a kérdés,ki műtse.

Tesóm nagyon ellene van annak, hogy a szegedi doki még egyszer hozzányúljon a térdemhez. Én megoszlom ebben a kérdésben.(Naná!) 

Egyrészt igen: hol a garancia arra, hogy harmadjára sikerül neki rendbe tenni. Másrészt viszont Szegeden nem fogok olyan orvost találni, aki őutána hozzányúl. Pesten megműttetni magam viszont több szempontból is nagyon nyűgös vállalkozás lenne. (Pl. hogy mást ne mondjak, ki fog engem meglátogatni ott a kórházban???)

Harmadrészt úgy vagyok vele, hogy ha már elb!!??%ta a szegedi doki,akkor hozza is rendbe ő (ugyan dehogy! csak nagyon szeretnél egy szál bugyiban fetrengeni előtte megint, miközben a lábadat fogdossa...Kuss legyen!!!)

(Mostanra már biztosan kitaláltátok, hogy az egyik piszkos kis titkom az, hogy gerjedek a jóképű orvosokra. A másik a melegpornó, de ezt most hagyjuk. )

Negyedrészt az egy dolog, amit a Hidas doki az MR alapján mondott, de a szegedi dokim konkrétan látta is a térdemet belülről. Szóval szerintem mégiscsak ő tudja a legtöbbet róla. 

Boswellia Serrata

Tegnap elkezdtem szedni egy új táp kieget, a Boswellin 600 kapszulát.

Ez Boswellia serrata (tömjénfa) kivonatot és kurkumát tartalmaz. Kurkumát ugyan már szedek, de tiszta boswellia kivonatot nem találtam (ezt is rendelnem kellett a helyi bioboltban).

A tömjénfa kivonata állítólag erőteljes gyulladáscsökkentő, ezáltal enyhíti az arthritis tüneteit, és lassítja a porcpusztulást. A hatását ráadásul - a legtöbb táp kieggel ellentétben - nemcsak anekdotikus adatok, hanem valódi tudományos kutatások is alátámasztják: http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3309643/, http://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0944711304701890

Mondjuk, épp beszéltük tesómmal, hogy azt sem lehet tudni, mitől fáj a térdem. Lehet a porc(kopás), de ennyi erővel lehet akármi más is... Mindegy, ártani tutira nem használ :)

Azt mondják, kb. 2 hét kell a hatás kialakulásához. Kíváncsi vagyok.

 

Szerdai vizit

Múlt szerdán visszamentem a szegedi kezelőorvosomhoz. Azzal az elhatározott szándékkal mentem, hogy műttetni nem engedem magam egyelőre, helyette gyógytornát szeretnék. Magánúton is elmehetnék gyógytornára, de meg kell, hogy mondjam, egyre nehezebben tudom finanszírozni ezt az orvososdit, egy vagyonba kerül, és akkor még nem is beszéltem a különféle táp kiegek áráról, amiket szedek.

Sokat gondolkoztam azon, hogy itt a blogon nyilvánosan kiírjam-e a kezelőorvosom nevét, és még most sem zártam le ezt a kérdést magamban. Egyrészt nem szeretném, ha bárki hitelrontással vádolna. Viszont azért indítottam ezt a blogot, hogy másoknak segítsek elkerülni azokat a csapdákat, amikbe én a térdem kezeltetése kapcsán gyanútlanul belesétáltam. Egy nagyon elismert szegedi térdspecialistáról van szó, akit mindenkinek ajánlanak, nem csak helyi szinten, de országosan is. Ha ide kiírnám a monogramját, abból mindenki tudhatná, kiről van szó, de lehet, hogy ennyi is elég.

Nem mondom én, hogy hibázott. De határozottan úgy érzem, hogy le kellett volna beszélnie arról, hogy másodjára is megműttessem vele magam. Az első műtétből még egész jól helyre tudtam jönni (valószínűleg csak idő kellett volna a további javuláshoz), a második után, úgy érzem, minden elindult megállíthatatlanul a lejtőn. Ebből a műtétből már képtelen volt a térdem helyrejönni.

Talán csak arról van szó, hogy mint sebész, túlságosan bízik a késében. Azóta hallottam másokat is panaszkodni rá. Meg olyat is hallottam, hogy a műtéteket már nem is ő maga csinálja, hanem gyakornokra bízza. Az biztos, hogy futószalagon műt térdeket. Ennek következtében már csak a nagy számok törvénye alapján is előbb-utóbb hibát fog elkövetni.

Vagy egyszerűen én vagyok az a szerencsétlen 1%, akinél összejött a komplikáció.

Nehezen tudom objektíven megítélni ezt az orvost. Az első műtétnél elfogadott pénzt, a másodiknál már visszautasította. Ez emberileg szimpatikus gesztus volt tőle.

Azért is nehezen tudom megítélni, mert mint pasi, nagyon bejön. (Tudom, tudom, nem a lábam között kéne gondolkoznom. De hát, micsináljunk, ez van.)

Na, összevissza hadoválok, de a lényeget még mindig nem kezdtem el mondani.

Kicsit aggódtam ettől a vizittől, mert az volt az érzésem, hogy a doki le akar majd rázni, merthogy nem vagyok „sikeres” eset. Ehhez képest meglepően készségesen fogadott. (Sztem őt is frusztrálja, hogy nem sikerült helyre raknia a térdem).

Hát ő ismét műtétet ajánlott, artroszkópiát. Azt mondta, szerinte javítana a helyzeten, ha lesimítaná a feltöredezett porcot. Talán olvasott a gondolataimban, mert azt is hozzátette, hogy rontani mindenesetre nem rontana a dolgon. Van ráció abban, amit mond, mert rettentően recseg-ropog a térdem. Valahányszor felállok, mások számára is hallhatóan roppan egyet. Ez nem fájdalmas, de amikor sokat ropog, azért megérzem. Plusz nem hiszem, hogy a recsegés ártalmatlan dolog lenne. Viszont a második műtétből sem tudott magához térni.

Mondtam, hogy műtétet most nem (nem ilyen módon szeretnék a doktor úr alá kerülni, he-he), írjon ki inkább gyógytornát, amit meg is tett.

A kopásról is kérdeztem. Az az érdekes, hogy őszerinte nincs súlyos kopás a térdemben (természetesen nem mondtam el neki, hogy elmentem egy másik orvoshoz). Aláírta, hogy van kopás, de szerinte nem erős, és szerinte nem ez okozza a fájdalmat.

Úgyhogy most két orvosi vélemény áll egymással szemben. Inkább a szegedi dokinak hinnék szívem szerint.

Aznap este megint kaptam egy injekciót a térdembe(nem ugyanettől a dokitól). Ez a doki kollagénnel (Gunával) szurkál. Két napig pokolian fájt a térdem a szúrás után, de most már jobb. Most a gyógytornász projektre kell koncentrálnom, aztán majd meglátjuk.

Update

Jó rég óta nem írtam ide. Gyorsan összefoglalom, mi történt azóta: Februárban megkaptam a hyaluronsavas injekciót a térdembe. A szúrás egyáltalán nem volt vészes. Általában ha az emberek meghallják, hogy ízületbe adott injekció, elájulnak, de valójában nem volt rosszabb egy közönséges injekciónál. Sőt, ami azt illeti, én kaptam már lágyrészbe ennél sokkal fájdalmasabb injekciót is.

Szóval a szúrás része rendben volt.

Ami az injekció hatását illeti, az már más kérdés.

Röviden így tudnám megfogalmazni: nulla, zero, nada, nyista, niente. Ha a jó oldalát nézzük, akkor legalább negatív hatása sem volt. Ha az egészségről van szó, nem a pénz a lényeg, de a két injekció 34 ezer forintba került, és azért vártam volna valamit.

Szóval a térdem továbbra is fáj. Elkezdtem mindenféle táp kieget szedni. Bármit és bármennyit amiről valaha kimutatták/azt mondták/olvastam/csiripelték a madarak, hogy jó lehet ízületi fájdalomra. Jelenleg ez azt jelenti, hogy következő anyagokat juttatom be a szervezetembe: glükózamin szulfát (4500 mg/nap), kondroitin-szulfát, MSM, maca gyökér kivonat, Ca-Mg-Zn, D3 vitamin, hyaluronsav (szájon át), halolaj, kurkuma, nagy dózisú C-vitamin, gyömbér kivonat, ginzeng. Emellett étkezési zselatint eszem minden reggel és este.

Valami minimális javulást érzékeltem egyébként (ami nem tudni, minek köszönhető: a tápkiegeknek, az úszásnak vagy egyszerűen az idő múlásának), mindenesetre amikor ülök, már nem szokott annyira fájni a térdem. De ez a térd (és most már térdek, mert a jobb is elkezdett fájni) alkalmatlan bármiféle sportra.

Pár hete testvérem segítségével elmentem Dr. Hidas Péterhez a Budai Egészségközpontban. Ő megvizsgált, és azt mondta jelentős kopás van a térdemben, és azt, hogy válasszak más sportot a futás helyett. Ússzak vagy kerékpározzak.

Ez a kopásdolog eléggé meglepett, mert erről eddig nem volt szó. Amikor a szegedi kezelőorvosomat az első műtét után kérdeztem a térdem állapotáról, azt mondta, hogy a koromnak megfelelő kopást látott odabent. Az MR leletek is csak enyhe fokú arthroticus felrakódásról tesznek említést. Igaz, a Hidas doki azt is mondta, hogy a kopás mértéke igazán csak röntgenfelvétel alapján állapítható meg, és azt ő nem látta, mert nem tudtam a szegedi klinikáról megszerezni.

Meg azt is mondta, hogy a leleten látottak nem feltétlenül állnak arányban a tünetekkel. Van, aki súlyos kopással a térdében focizik, fut, másoknak meg egy közepes kopás miatt cserélni kell az ízületét.

Ami még meglepett, hogy azt mondta, a szalag, amit Szegeden beültettek, nagyon laza. Annyira, mintha nem is lenne elülső keresztszalagom. Egyelőre gyógytornát, kerékpározást, úszást javasolt, és ha ezektől nem javul, akkor műtétet.

Gondolható, hogy nem ezt szerettem volna hallani, de egyelőre úgy érzem, nem állok még készen arra, hogy feladjam.

Múlt héten megint kaptam valamit a térdembe (kollagént+gyulladáscsökkentőt), és ma is megyek injekcióra. Jövő szerdán visszamegyek a szegedi kezelőorvosomhoz is. Emellett gyógytornászt keresek itt, Szegeden, és várom a júniust, amikor MR fog készülni a jobb térdemről, és végre meg fogom tudni, hogy azzal mi van.

Mi történt az első műtétem óta?

A keresztszalag-pótlás "jól" sikerült abban az értelemben legalábbis, hogy a beültetett szalag szépen beépült, és jól tart azóta is. Bár, megjegyzem, sosem volt instabil a térdem. Futóként meglehetősen erős comb- és lábszárizmokkal rendelkeztem, amik erősen megtartották a helyén a sérült térdemet szalag nélkül is. Ugyanakkor volt egy meniscus (porc) problémám is, amit, mint kiderült, az első műtétnél nem tett helyre az orvos (nagyon elismert szegedi térdspecialista), mert úgy látta, nem szükséges megoperálni.

A műtét után 12 hét rehabilitáció következett, aminek során minden jól menni látszott, de sajnos a térdem sosem vált teljesen panaszmentessé. 8-9 hónap után rendbe jött annyira, hogy konditermi gépekkel (ellipszis tréner, lépcsőgép) terhelni tudtam, és minimálisan futni is tudtam (hetente 1-2 alkalommal 6-8 km).

Mivel azonban továbbra is voltak panaszaim, visszamentem az orvosomhoz, aki újabb MR-t rendelt és -jé, meglepetés! - megtalálta a sérült porcrészt, amit az első műtétnél érintetlenül ott hagyott. Az igazságosság kedvéért meg kell mondanom, hogy elég kis szakadásról volt szó, és nem volt leválva a porc, ami így beakadhatott volna az ízületi résbe.

Igazából nem látta tragikusnak a térdem állapotát (még most sem látja annak), de újabb műtétet tűztünk ki a szakadt porcdarab eltávolítására, amelyre 2014. október 18-án került sor.

Visszatekintve most már tudom, hogy ez a második műtét teljesen fölösleges, sőt, káros volt. Várnom kellett volna még, és lehetséges, hogy a térdem magától panaszmentessé vált volna.

De hát mindig utólag okos az ember...

Mindenesetre a második (artroszkopos) műtét után már képtelen volt helyre jönni a térdem. Több, mint egy hónapig szedtem folyamatosan a fájdalom- és gyulladáscsökkentőt. Most már el tudtam hagyni, de a térdem továbbra is fáj, és nem lehet terhelni.

Az orvosom elég tanácstalan, hogy mi lehet a probléma. Újabb artroszkópiát vagy hialuronsavas injekciót javasolt. Az injekciót választottam a műtét helyett, mert nem bízom abban, hogy egy harmadik műtéttel helyre lehetne hozni a térdem.

A dolgokat tetézi, hogy közben a jobb térdem is el kezdett fájni (nyilván a fokozott terhelés miatt). Hogy annak mi baja pontosan, MR vizsgálattal fogjuk kideríteni, de az még odébb van.

Holnap viszont az ízületbe megkapom az első (kettőt kell beadni) hialuronsavas szurit. Ez látható a fenti képen.

Képek az első térdműtétemről 2.

Másnap a térdgépben még dréncsővel (a drén a műtét során az ízületbe bevezetett műanyag cső, ami a vér és a felesleges folyadék elvezetésére szolgál; általában a műtét utáni 2. napon kiveszik, ami roppant fájdalmas). Mindenki (én is) rettegett a térdgéptől, mert a műtét után nagyon hamar (fél órán belül) felrakják, de én végül megszerettem (nem viccelek), mert segített kihajtani a térdemből a vért és a folyadékot, ezáltal csökkent a fájdalom és a kellemetlen feszítő érzés. Komolyan sajnáltam, amikor át kellett adni másnak.

süti beállítások módosítása