Fogok én még futni

Fogok én még futni

Hát nem tudom, hogy fogok-e én még futni…

2015. július 24. - Gabócz

Úgy érzem, eljött az idő, hogy egészen őszinte legyek magamhoz. És az igazság az, hogy egyre kevésbé tűnik valószínűnek, hogy visszatérhessek a futáshoz.

Hihetetlennek tűnik számomra, hogy egyetlen kisebb baleset ilyen megállíthatatlan lavinát indítson el egy ember életében, pláne most, amikor már annyi mindenre képesek az orvosok, de mégis ez a helyzet.

Az elmúlt időszakban ketten is mondták nekem, hogy a térd egy rendkívül bonyolult ízület, és az a legjobb, ha nem nyúlnak hozzá. Nagyon hálás vagyok az ilyen utólagos okosságokért, amelyek az égvilágon semmit nem segítenek rajtam. Most már hiába agyalok azon, hogy mi lett volna, ha nem műttetem meg a térdem, teljesen felesleges ezzel tölteni az időmet, inkább a jelenlegi helyzetből kell kihozni a lehető legtöbbet.

A jelen helyzet pedig szar. Kurva szar.

A jobb (nem operált) térdemben degeneratív szakadás van a medialis meniscus hátsó szarván (ott, ahol a balban is volt). A porc nem vált le (még), csak el van szakadva. A „degeneratív” azt jelenti, hogy nem hirtelen trauma eredménye, hanem a használaté, magyarul „anyagfáradás”. Nem tudom kiverni a fejemből, hogy ez annak az eredménye, hogy az elmúlt lassan két évben gyakorlatilag a jobb lábamon jártam, a balt csak sétapálcának használtam mellé.

Mást nem ír le az MR, így nem tudom, mennyire fogytak el a porcaim. Azt gondolom, ha a koromnak megfelelőtől eltérő mértékű kopás lenne a térdemben, akkor arról csak említést tenne az MR lelet, nem?

Azt sem tudom, hogy ez a lelet mennyiben magyarázza a tüneteimet (a szegedi dokimhoz augusztusra kaptam csak időpontot). A térdem fáj a belső oldalon, ez eddig oké, most már tudom, hogy van ott egy porcszakadás, de mitől fáj kívül és hátul is? És miért vannak jó és rossz napjaim?

Akárhogy is nézem, a fájdalomnak ez a periodikus hullámzása inkább a porckopásra (arthrózisra) jellemző. Ha ez arthrózis, az nagyon rossz hír, mert az egy lassú vagy gyors, de visszafordíthatatlan degeneratív folyamat, aminek térdprotézis a vége (ha nem halok meg előbb).

De ha jelentős porckopás lenne a térdemben, azt leírná az MR, nem? Emellett a szegedi kezelőorvosom is azt mondta, hogy (legalábbis a bal térdemben), nincs egyelőre beavatkozásra okot adó mértékű porckopás.

Ez a bizonytalanság nagyon rossz, mert nem tudom, mi az oka a tüneteimnek, és így azt sem tudom, mit tehetnék ellenük.

Annyit tudok, hogy hacsak nem feltétlenül szükséges, a jobbot nem akarom megműttetni. Még az hiányzik, hogy az is ugyanolyan szar legyen, mint a bal. Több helyen olvastam, hogy vannak orvosok, akik szerint a porcot, még ha szakadt is (ez alól persze kivétel az az eset, amikor a porcdarab leválik és beakad az ízületi résbe), jobb a helyén hagyni, mert a szakadt porc még mindig jobb ütéscsillapító, mint a semmilyen porc.

Ezeket majd meg akarom beszélni a kezelőorvosommal augusztusban.

Most gyógytornázom minden nap, a gyógytornászommal kipróbáltuk a tape-ezést, ami nagyon sokat segített, de sajnos pár nap alatt leválik.

Fájdalomcsillapítót nem szedek, csak időnként, ha már nem tudom elviselni.

A gyógytorna (vagy valami) egyébként annyit legalább segített, hogy ülés közben már nem fáj annyira a térdem, így tudok hosszabb időt ülni, tudok a munkámra koncentrálni. (Eddig az volt, hogy egy-két óra múlva már annyira sajgott, hogy semmi másra nem tudtam gondolni.)

Új tápkieget is szedek: a Forever Livingnek a Forever Freedom nevű készítményét. Ebben aloe vera kivonat, glükózamin-szulfát, kondroitin-szulfát és metil-szulfonil-metán van, és csilliárd forintba kerül (tesómtól kaptam).

A legrosszabb, hogy gyógytornán és úszáson (amit rühellek) kívül semmit nem tudok csinálni, mert mindentől fáj a térdem, a sétától, a kerékpározástól, a konditermi erősítéstől is. Ráadásul kívülről teljesen egészségesnek tűnök, így senki nem hiszi el nekem, hogy ez nekem mennyire szar. Csak azon csodálkoznak, hogy miért vagyok még a szokásosnál is kiállhatatlanabb mostanában. :S

A bejegyzés trackback címe:

https://fogokenmegfutni.blog.hu/api/trackback/id/tr437651780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

WW100 2018.01.18. 20:58:59

Szia Gabócz!

Végigolvastam a blogod. Ez az utolsó bejegyzésed. Mi van veled? A térded? Nekem a cartinorm segített, miután mindkét térdemből kivették a meniscusokat... de már 4 éve nem merek futni. Nem tzdom ezt elolvasod e, de jó lenne tudni mi van veled. Erőt adsz, hogy talán még én is futhatok. Remélem rendben vagy, és olvasok még rólad...

Üdv: Zoltán

Gabócz 2018.01.22. 10:44:21

Szia Zoltán!

Még küzdök a térdemmel...
Mint kiderült, nem is az volt a probléma, amit hittem. Miután itt, Szegeden kimerítettem minden lehetőséget, elmentem Székesfehérvárra Dr. Abkarovits Gézához, akit már többen javasoltak nekem.
Ő megnézett, és azt mondta, túl laza a keresztszalag, ami itt Szegeden beültettek, mindenképpen stabilizálni kell az ízületet. Így most újabb keresztszalag-pótlásnak nézek elébe márciusban... Remélhetőleg az majd megoldja a problémáimat, de sajnos ez nem 100%, és lehetséges, hogy még egy hatodik műtétre is szükség lesz...
De azt tudom, hogy én nem tudok sport nélkül élni, úgyhogy addig kell próbálkoznom, amíg jó nem lesz a térdem. A másik lehetőség számomra nem opció.
Te hogyan sérültél meg?
Én is 4,5 éve nem futottam már...

Jobbulást és üdv,
Gabi
süti beállítások módosítása